Nagy várakozás előzte meg első közös vizslánk érkezését is, de kisfiunk megszületését még nagyobb kiváncsisággal vártuk.
Mi családtagként gondolunk a vizsláinkra, Tasi pedig Babszi érkezése előtt egyfajta gyerekpótló szerepet is betöltött; vittük magunkal mindenhová; bejárta velünk az általunk kedvelt országokat, lakott velünk kempingben, jött vacsorázni, illedelmesen viselkedve, amerre csak jártunk. Ő is embernek képzelte magát, csak most, hogy falkatársaival él, méri magát kutyás mércével.
Annak idején a nagyon kedves és segítőkész védőnőnk azért finoman utalt arra, hogy talán jobb volna, ha a kutyust nem engednénk a babához közel, s mivel volt időnk a várandósság alatt felkészülni arra, hogy hogyan is fogjuk megszerettetni Tassal a kicsinket, szerencsére minden természetes könnyedséggel zajlott.
Tas fekhelyével a nappaliba költözött, napirendünket pedig úgy változtattuk, hogy kevesebbszer, de sokkal intenzívebben foglalkoztunk vele. Én úgy gondolom, hogy egy ekkora változást következetesen, átgondoltan és fokozatosan kell "megtanítani" a kutyusnak. És természetesen viselkedve, nem túlaggódva, mert ő is átveszi a félelmeinket és elveszíti kiegyensúlyozottságát, ha ezt látja tőlünk. A kutya olyan, mint a gazdája, csak gyerekfejjel gondolkodva.
Anno a kórházból küldtem haza "bebés" pelenkát, amit Tasi otthon a helyére is cipelt, azzal aludt. Így ismerkedettmeg az új szaggal is. Mikor hazajöttünk, nagyon kiváncsi volt a babára; egy-két napig nem engedtük be a babaszobába, de azután rájöttünk, hogy ennek semmi értelme: megmutattuk neki a legkisebb gazdit, ő alaposan körbeszimatolta és nyugtázta, hogy van. Innentől szabad bejárása volt Babszihoz. Ahogyan a kisbabát sem magában, úgy a kutyát kettesben a babával soha nem szabad hagyni. Különösen kell figyelnünk, ha több kutyussal találkozik a kisgyerek; játékból is komoly sérüléseket okozhatnak neki!
Ahhoz, hogy Tasi ne érezze magát elfeledettnek; nagyon tudatosan bántunk-bánunk vele: főleg kezdetben, amikor a babával egyikünk foglalkozott, addig a másikunk csak Tasival törődött; így sikerült elkerülnünk a kutyákban ösztönösen élő féltékenységet. A napi nagyobb, 1-1,5 órás séták sem maradnak el, és gyerek, kutya ezeket élvezi a legjobban.
Babszi és Tas azóta még jobban összeforrottak- noha több kutyusunk is van, még mindig ő a kedvence-; a kutyus intelligenciájának köszönhetően még arra is sikerült megtanítanunk, hogy mikor Babszem aludt, ő lopakodva, mintha vadra húzna éppen rá, járjon - hogy a parkettán ne kopogjon a körmeivel.
Soha nem erősítettük Tasban az örző-védő ösztöneit, de Bab érkeztével az addig "báránylelkű" Tasi éber őrré változott:. a babkocsihoz idegent csak a mi jóváhagyásunkkal enged, s még az ismerős kutyusok is jobban teszik, ha távolabb maradnak. 
Arra nekünk kell figyelnünk, hogy a sokszor nyüzsgő kisgyerek ne váljon terhessé a kutyának- ugrál rá, lovagolni szeretne vég nélkül. Ha a kutyus elfogadja is, bizonyos idő elteltével "szabadítsuk" meg a túlfőtött porontyunktól.
Három havonta féregtelenítsük kedvencünket és ne feledjük, a kutya nem játékszer, nekünk kell gondoskudnunk róla, még akkor is, ha gyermekünknek vettünk "játszópajtást". Ő segíthet az ellátásában- nagyon sokat tanulhat egy kisgyerek a felelősségről és kötelességeiről így-, de mégis mi vagyunk azok, akik gondoskodunk a kutyusról.
A mappában található képek előnézete Gyermek és vizsla
